Vesszőfonás A falusi emberek maguknak készítették kosaraikat, de kosárfonás hagyománya falvanként eltérő. Magát
a technikát, a vesszőfonást a magyarság már jóval a honfoglalás előtt
ismerte. Technikája több ezer éves, amit a sövény- vagy paticsfalú
házak ásatásokon feltárt maradványai tanúsítanak. A fal vázát földbe
szúrt karók közé font vesszőfonadék alkotta, melyet mind a két oldalán
agyagos sárral vastagon betapasztottak. A leégett házak falának vörösre
égett, összetöredezett darabjai őrzik a vesszőfonás lenyomatait. A
kosárfonás legrégibb történetére, a régészet derített fényt. Az
ásatások során olyan agyagedények kerültek felszínre, amelyeken
vízszintes és függőleges irányban rövidebb- hosszabb rovátkák vannak
pontosan olyanok, mint egy fonott kosár nyomai. A fazekaskorong
feltalálása előtt az égetett anyagedényeket úgy készítették, hogy előbb
megfelelő alakú kosarat fontak, ezt körül tapasztották agyaggal, tűzbe
tették és kiégették. A fonott kosár elégett, nyomai pedig az
agyagedényben maradtak. A
kosárfonás leggyakrabban fűz- és mogyoróvessző, ritkábban nyírfavessző.
A vesszőt leggyakrabban augusztusban és ősszel szedték, de vágták
májusban és télen is, amint a fűzvessző megért. A késő ősszel és télen
szedett vesszőt otthon, nagy üstökben körülbelül két óra hosszat
főzték, míg a haja szépen le nem hasadt. A főzött vessző téglavörös
színt kap, így a mesterséges hántolás egyben festést is jelentett. Régebben
úgy festették a hántolt fűzvesszőt, hogy nyír- és égerfakéreg levében
főzték, de századunk eleje óta szinte mindenütt bolti anilinfestéket
használnak. A hántolatlan, hajas vagy zöld vesszővel dolgozó specialistákat és háziiparosokat széles körben kaskötőnek
nevezték, míg a hántolt vesszőből finomabb kivitelű munkákat készítő
háziiparosnak és kisiparosnak kosárfonó volt a megnevezése. A 19.
század végi iparrendtartások a kosárfonást engedélyhez kötötték. A
folyók, vizes területek közelében élő falusi lakosság gyakorta
foglalkozott a hámozatlan vesszőkkel való kaskötéssel. A vesszőfonás során nem csupán kosarakat készítettek. Ezzel a módszerrel készültek a cserények oldalfalai, olykor kerítéselemek, szekéroldalak, tyúkketrecek is.
|