Zsellérház Tiszacsegén

A tájházak vagy falumúzeumok olyan szabadtéri néprajzi gyűjtemények, amelyek a helyben összegyűjtött és megőrzött tárgyakkal az adott település vagy tájegység hagyományos tárgyi kultúráját, a népi építészet szempontjából jelentős épületekben berendezett lakásbelsőket, olyakor a műhelyeket, a gazdasági épületeket vagy a kezdetleges ipari létesítményeket mutatják be.

Az 1949-ben megszületett új műemléki törvény elismerte a népi építészet objektumait is műemléknek, és ezzel az egész országra kiterjedő műemlékkutatás is elkezdődött.

A tájházak fénykora az 1970-80-as évekre esett, ekkor alapították a legnagyobb számban szerte az országban. Néhány megyében tájházak láncolatát alakították ki, amelyek tudományosan és múzeológiai szempontból jól megalapozottan mutatták be az adott megye népi építészetének és életmódjának sajátosságait. Máshol pedig helyi, személyes vagy közösségi indíttatásból hoztak létre tájházakat.

Ma Magyarországon közel 300 tájház található. Ezek érdekképviseletére, szakmai koordinálására, 2002 novemberében megalakult a Magyarországi Tájházak Szövetsége.

Ez a nádfedeles, vályogfalas mára már népi műemlékként számon tartott zsellérház 1833-ban épült. Népi építészeti műemlékké 1963-ban nyilvánították. Szerkezetével és belső beosztásával a 19. századi legalsóbb társadalmi réteg életét őrzi és idézi. Ma az épület múzeumi kiállítóhely.

A ház formája, szerkezete és belső elrendezése a népi építészet több évszázados tapasztalatát, hagyományait örökíti át napjainkra. A múzeumház berendezése reprezentálja a múlt század végi paraszti élet rekvizítumait. Az épület utcai részén kisméretű kamra, majd egy konyha, hátul pedig egy szoba található. A szoba fűtésére és a kenyér sütésére búbos kemence épült, amelyet a konyhából fűtöttek. A kemence alsó részét padkaszerűen képezték ki, amelynek a fal felé eső zárt részét sutnak nevezik. A kemence füstje a szabad kéményen keresztül távozott. A kémény falát a tetőtérben, sőt, a tetőn kívül is nádból készítették, amelyet agyaggal tapasztottak körbe. Az épület fehérre meszelt vályogfalú, kétszeres nádfedeles. A zsellérház vert falból készült, alapozás nélkül. A keskeny tornácot biztosító faoszlopokkal alátámasztott tetőnáddal fedett. A fal vesszőfonatát agyaggal tapasztották. A mennyezet alig faragott gerendák közé berakott, vékony husángfára csavart, híg agyaggal mártott szalma. Az így elkészített pórfödémet azután alulról - felülről agyaggal tapasztották, és fehérre meszelték. Az ablakok igen kisméretűek, ezért elég kevés fény jut(ott) a helyiségekbe. Az ajtók zárására fából készült kallantyút használtak, amelynek vas alkatrésze még nem volt.

A szabadkéményes pitvarban és a fehérre meszelt döngöltföld padlójú szobában eredeti zsellér bútorokat és felszerelési tárgyakat használati eszközöket helyeztek el.